2015.04.22. 19:10, Beate K.
ülönös mesém kezdhetném akár úgy is, hogy Egyszer volt, hol nem volt…
De ez nem olyan mese ami rövid és lényegre törő, hisz egyes dolgokat nem lát előre az ember. De mint minden jól ismert mesében akadnak főszereplők.
Az első én voltam. Mielőtt felvetült volna bennem a legelső pár kérdés mit például, valóban léteznek-e Angyalok, Tündérek és egyéb lények előtte meg kellet születnem.
Ez a jeles esemény pedig a legmelegebb elfáradt nyári napon, pontosabban egy olyan Pénteken történt ahol a hőmérséklet majdnem ötven fok volt. Különös Júliusi nap volt akkor, a nap is ami akkor volt. Péntek 14, délután három óra.
Noha, azóta eltelt pár év, de még mindig emlékszem a legelső illatra, miután felsírtam. Édesanyám illatára. Óvó ölelése kellemesen ringatott és mindig ott volt nekem mikor szükségem volt rá.
Miután megszületett a húgom, teljesítettem Édesanyám egyetlen egy kérését, mikor hat évesen a beteg ágya mellet álltam. Vigyázz mindig, mindenkor a kistestvéredre és magadra. Légy kedves, megértő, és mindig csak magadba higgy. Aztán elment.
Minden élet velejárója, hogy a szülők olykor korábban mennek el mint kéne. Sajgó szívvel álltam, a sírfa előtt a temetés után, miközben jobb kezem éppen pici húgom markolászta, aki két évvel fiatalabb volt nálam. Próbáltam nem sírni, de egy anya elvesztése mindig fájdalmat okot. Miután apám eltűnt egy másik nővel, mi egyszer csak egyedül maradtunk.
De ez nem tartott soká, hisz nagybátyánk hamar megjelent és magához vett minket, noha mindig is kedves volt hozzánk, az évek alatt olyan kedves öreg őszapósra öregedett, mint egy mikulás vagy egy idősebb bölcs manó, de jószívűsége nagynénénkkel együtt, ugyanolyan maradt.
Életembe a rajzolás, és az olvasás akkor lépett be mikor tíz éves koromba megállapították, hogy a szívem gyengébb mint más gyerekeké. Nem táncolhattam, lóghattam fáról, nem igen úszhattam, nem ugrálhattam, szinte semmiben nem vehettem részt amiben kellet volna akkor. Túlságosan gyorsan kifáradtam és egyetlen egy sport számomra a napi félórás séta volt.
Húgom persze azzal akart felvidítani, hogy minden hajmeresztő sportot kipróbált és elmesélte élményét szorul szóra. Ez kicsit felvidított, mert ilyenkor annyira áttudtam érezni a meséjét mintha magam is vele lettem volna.
Azt szokták mondani, hogy egy idő után a gyerek kinő a dajkamesékből. Én is attól kezdtem el félni mikor tizenöt éves lettem, hogy egyszer kinövök a tündérekből mindenből amibe menekültem, ami a menedékem volt mikor kórházba kerültem, vagy amikor otthon kellet ülnöm mert annyira rosszul voltam. Ám félelmem ellenére azon a nyáron, egyik éjjel furcsa kopogásra ébredtünk a húgommal. Az ablak felől jött. Én odamentem, kinéztem, de sehol senki. Így visszacsuktam az ablakot majd elindultam visszafeküdni.
Mikor másodjára halottam a jellegzetes kopogást akkor már jobban szétnéztem, nem tudom meddig néztük akkor már húgommal az oldalamon az ablak és környékét mikor egyszer csak észrevettem őt. nagyon aprócska, volt, ott ült valahol az ablak sarkába és szinte már alig volt ereje. Óvatosan a kezembe vettem majd beindultam vele. Húgom becsukta az ablakot, majd egy kisebb pohárba ami még a régi babás korszakából maradt hideg forrás vizet tett, majd letette a tündérkének, kit addig a kandalló melletti kis asztalhoz tettem egy kis párnára amibe gombos tűk voltak beleszórva.
A Tündérke kortyolt nagyokat, pihegett párat majd fura szemeivel ránk nézett.
- Köszönöm kedves lánykák – szólalt meg hangosan mi meg zavarunkba összenéztünk. Ez a Tündérke bír a mi nyelvünkön beszélni… Mormogtam magamban.
- Szívesen – válaszolta lelkesen a húgom. Ekkor rá nézett majd miután végig kémlelte elmosolyogta magát.
- Mi a nevetek? Jó tett helyébe jót várj, tartja a mondás – majd türelmesen várt miközben persze én még mindig picit zavarba voltam. Mikor voltam én már gyerek, hogy mint a húgom örülni tudjak, egy ilyen apró lénynek most meg itt van egy és kezdtem félni, hogy nagybátyánk feljön és örültnek nézz minket.
- Az én nevem Bodza a Nővéremé Nefelejcs.
- Gyönyörű nevek – tapsikolt örömömébe – a Bodza nagyon erős gyógyító növény. A Virágokból megfázásra kivalló szirupot lehet készíteni, ráadásul immun erősítő. A nefelejcs pedig sokan nem tudják, de varázs erővel rendelkezik. Méghozzá azzal a hatalmas varázs erővel ha valakinek átadod, akkor azt egy éven belül vissza hozza hozzád épségbe. Persze ha a virágot magánál tartja.
- Nem is tudtam ezt – hümmögtem.
- Nos, ha nem bánjátok, kicsit álomra hajtanám a fejemet. Ha kikészítenétek valamibe egy kis mézet, és egy kis kekszet annak örülnék, reggelire ép megfelelne. Noha nem szabad kekszet ennünk, mert a vezetőnk úgy tartja káros nekünk, de én nagyon szeretem. Kérlek… - nézett rám könyörgően.
- Maradj ameddig jónak találod – indítványoztam végül – amit kértél azt megnézem. nem biztos, hogy van kekszünk, de keresek mást cserébe.
- Köszönöm – bólintott, majd álmosan nyújtózott egyet és elfeküdt.
- Várj, hideg az éjszaka – előkerestem, anyagból készült két zsebkendőt, majd gondosan betakartam vele – tessék.
- Köszönöm. Arany szíved van – mosolygott rám, ajd ezek után tényleg álomra fektette a fejét.
Mi is visszabújtunk egymás mellé az ágyba. Noha picit már idősebb voltam, nem bántam, hogy a húgom még mindig mellettem alszik. Túlságosan össze voltunk még nőve, hogy külön-külön aludjunk.
Ő boldogan rám mosolyogott, majd hozzám bújt. Gyengéden megcirógattam a fejét, majd sóhajtottam egy nagyot.
- Jó legyen. Hiszek a Tündérekben, még mindig… - mormogtam majd azzal elaludtam.
Másnap egy aprócska levél várt amire ennyi volt írva: „- Egy éven belül…”
Arra gondoltunk, hogy a jótett egy éven belül érkezik meg életünkbe. De egy év iszonyú sok idő, addig bármi történhet, bármi ami elfeledtetné velem ezt a csodás estét ahol ismét kisgyermek lehettem.
A rajzot köszönöm Heninek =)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés